1. A TÁJÉKOZTATÓ ALKALMAZÁSA

 A jelen tájékoztató célja Beleznai Györgyi (Telephely: 1035 Budapest, Vörösvári út 9. I. 1., Adószám: 62392893-1-41, Nyilvántartási szám: 787) klinikai szakpszichológus, egyéni vállalkozó, önálló adatkezelő adatkezelési gyakorlatának bemutatása az Ön Személyes Adataival kapcsolatosan.

I. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK

Személyes adat: Az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.

Különleges adat: A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,

  1. b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat.

Egészségügyi adat: Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 3. § értelmében az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátó hálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás),

illetve a GDPR 4. cikk 15. pontja alapján: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról.

Pszichológiai adat: Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének és a Magyar Pszichológia Társaság közös Szakmai Etikai Kódexe 5.1.2. pontjában foglaltaknak megfelelően a különleges adatoknak azon kategóriái, amelyek különösen az érintett értelmi és lelki állapotára, viselkedésmódjára, örökbefogadó szülői, nevelőszülői, gyámi, gondnoki feladatok ellátására, illetve e feladatok ellátására való alkalmasság kizárására, pályaalkalmasságára, illetve a pályaalkalmasság kizárására, kóros szenvedélyére vonatkozó, illetve észlelt, vizsgált, mért, leképezett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. családi környezet, foglalkozás.)

Biometrikus adat: Egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy a daktiloszkópiai adat.

II. AZ ADATKEZELŐ ÉS A KEZELT ADATOK KÖRE

Az adatkezelő:

Beleznai Györgyi klinikai szakpszichológus (továbbiakban: pszichológus), egyéni vállalkozó
(Telephely: 1035 Budapest, Vörösvári út 9. I. 1. Adószám: 62392893-1-41, Nyilvántartási szám: 787)

Kezelt adatok köre és az adatkezelés oka

Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen tájékoztatóban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak. Fenntartja a jogot a jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására, melyről időben értesíti közönségét.
Adatkezelő elkötelezett ügyfelei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

III. AZ ADATKEZELÉS CÉLJAI

Az adatkezelő az alábbi célokból végez adatkezelést a vonatkozó jogszabályokkal összhangban:

  1. Kapcsolatfelvétel céljából elektronikus, telefonos, SMS, és postai megkereséssel;
  2. Pszichológiai, szóban létrejövő terápiás szerződésünk teljesítése céljából; (Személyes adatok elektronikus és papír formában való tárolása, tanácsadási folyamatról írásos feljegyzések készítése elektronikus formában. Az élettörténeti adatok szakmai szupervízióban való felhasználása céljából)
  3. Pszichológiai szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan a szolgáltatást igénybe vevőinek adatait jogi kötelezettség teljesítése (tevékenységünkből származó bevétel könyvvezetési és adózási kötelezettségének teljesítésére) és ügyfélkapcsolat fenntartása céljából is kezeljük.

IV. A KEZELT ADATOK KÖRE

Az adatkezelő az érintett, illetve az érdeklődők alábbi, önkéntesen megadott személyes adatait és különleges adatait kezeli:

I.sz. kategóriába tartozó kezelt személyes adatok (kezelt adat, adatkezelési célok):

  1. Az Érintett, Érdeklődő neve: az érintett azonosítását, a regisztráció során a kapcsolatfelvételt szolgálja az adatkezelés céljai pontban megjelölt valamennyi adatkezelési cél vonatkozásában.
  2. Az Érintett ügyfél lakcíme: az érintett azonosítását és a kapcsolattartást szolgálja az adatkezelés céljai pontban megjelölt valamennyi adatkezelési cél vonatkozásában.
  3. Az Ügyfél elektronikus elérhetősége (e-mail): az érintett azonosítását, a regisztráció során a kapcsolatfelvételt és a kapcsolattartást szolgálja az adatkezelés céljai pontban megjelölt valamennyi adatkezelési cél vonatkozásában.
  4. Az Ügyfél telefonszáma: az érintett azonosítását, a regisztráció során a kapcsolatfelvételt és a kapcsolattartást szolgálja az adatkezelés céljai pontban megjelölt valamennyi adatkezelési cél vonatkozásában
  5. Az Ügyfél bankszámla adatai, amelyek az érintett részéről történő kifizetések igazolása céljából szükségesek: átutalással történő megbízás esetén a tranzakció és az ügyfél beazonosíthatósága céljából
  6. Ügyfél születési ideje: az Ügyfél beazonosíthatósága érdekében, az adatminőség biztosítása érdekében, illetve a pszichológiai szolgáltatás teljesítése miatt kezeli az Adatkezelő.
  7. Ügyfél egészségpénztári adatai: a számla kiállítása célját szolgálja.

II. kategóriába tartozó személyes adatok (különleges személyes adatokat is tartalmaz – kezelt adat, adatkezelési cél)

  1. Az Ügyfél ügye, panasza: az érintett levelében megjelölt ügy, panasz, illetve hogy mit kér a Pszichológustól.
  2. Élettörténeti Adatok: A tanácsadói folyamat során elhangzó érzelmi, gondolati tartalmakról, életvezetési, döntési módokkal kapcsolatos adatok, amelyek különleges adatok és egészségügyi adatok is lehetnek.

V. AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA

A tanácsadói folyamat során felvételre és kezelésre kerülő különleges adatok esetén a GDPR 9. cikk (2) bekezdése a) pontja alapján az érintett kifejezett hozzájárulása az említett személyes adatok konkrét tanácsadási célból történő kezeléséhez, illetve az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüaktv.) 4. § (1) bekezdése a) pontja alapján az egészség megőrzésének, javításának, fenntartásának előmozdítása, valamint c) pontja alapján az érintett egészségi állapotának nyomon követése céljából az érintett írásos hozzájárulása.

A tanácsadói folyamat megszervezésével, és a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges kapcsolattartás az érintettel GDPR6. cikk (1) bekezdés (b) pontja) alapján.

A számviteli jogszabályoknak megfelelő számla kiállításának jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján történik.

VII. AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA

Adattárolás az adatok törlésének határideje:

A Tanácsadó a személyes adatokat az érintett személy Ügyféllel fennálló jogviszonya, azaz a pszichológiai folyamat időtartama során az ügyfélről, illetőleg a jogviszony megszűnését követően, ha arra jogszabály engedélyt ad.

Az I. sz. kategóriába tartozó kezelt személyes adatok esetén:

Minden olyan dokumentum, amely gazdasági esemény megtörténtét dokumentálja a Tanácsadó és az Ügyfél között, az számviteli bizonylatnak minősül, a Tanácsadó a mindenkor hatályos adó- és számviteli szabályokban meghatározott őrzési időig tárolja.

A szükséges mértékű, célhoz kötött adatkezelés e tekintetben a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése érelmében alapján 8 évig kerül megőrzésre. Ilyen dokumentumnak minősülnek különösen a szerződések, számlák, bizonylatok, vizsgálatok dokumentumai.

Az adó megállapításához szükséges dokumentumok esetén az adó megállapításához való jog elévülési idejéig (a 2017. évi CL. törvényArt. 78. § (3) bekezdésében meghatározott ideig) kezeli az Ön adatait.

Ha az adatokra számviteli szempontból nincs szükség, az adatok az érintettel fennálló jogviszony megszűnését követően legfeljebb a polgári jogi elévülés idejéig kerülhetnek kezelésre, amennyiben a személyes adatok a polgári jogi elévülés idejéig kezelésre kerülhetnek, ha a Tanácsadó valamely jogi igénnyel rendelkezik a Ügyféllel szemben vagy ha a Ügyfél érvényesít jogi igényt a Tanácsadóval szemben. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:22. § alapján 5 év múlva törlésre kerülhetnek.

A II. sz. kategóriába tartozó, kezelt különleges adatok esetén:

A pszichológiai folyamat fennállása során felvételre és egyéb módon kezelésre kerülő különleges adatok az ügyfél írásbeli hozzájárulása alapján az ügyfél írásbeli hozzájárulásának visszavonásáig, adattörlési kérelmének teljesítéséig, vagy a tanácsadói folyamat lezárulásáig kerülnek kezelésre.

VIII. AZ ADATOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS ÉS ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

A pszichológiai folyamat megszervezésével, lebonyolításával kapcsolatban az Ön adataihoz a Pszichológus, mint önálló adatkezelő személyesen rendelkezik hozzáféréssel.

A tanácsadási szerződéses jogviszony vonatkozásában a tanácsadó könyvviteli feladatokat megbízás alapján, adatfeldolgozási szerződéses viszonyban ellátó adatfeldolgozója látja el.

Az adatfeldolgozó (könyvelő) személye, elérhetőségei: Kozlik Istvánné, egyéni vállalkozó, Adószám: 56067341-1-42, Nyilvántartási szám: 678062, Székhely: 1172 Budapest, Demjén utca 17.

Az adatkezelő a papíralapú dokumentumokat a konzultáció helyszínéül szolgáló intézményben, zárt szekrényben, elkülönítetten tárolja.

Az adatkezelő munkatevékenységre használt laptopja, biztonsági mentés céljából használt külső adathordozó, minden esetben jelszóval védett.

X. AZ ADATKEZELŐ EGYÉB KÖTELEZETTSÉGE MELY BIZTOSÍTJA AZ ÖN KÜLÖNÖS SZEMÉLYES ADATAINAK BIZALMASSÁGÁT

Minden szükséges intézkedést megteszünk a kezelt személyes adatoknak a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozatal, törlés, sérülés, megsemmisülése elleni védelméért.

A Pszichológus a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének és a Magyar Pszichológia Társaság közös Szakmai Etikai Kódexének (“Etikai Kódex”) hatálya alatt álló képzett pszichológus. Az Etikai Kódex 5. pontjában foglaltakkal összhangban kiterjed rá a pszichológusi titoktartási kötelezettség az Ügyfélre vonatkozó “pszichológiai”[1] és személyes adatai vonatkozásában, amelyek a pszichológusi titokkörbe tartoznak. A Pszichológus titoktartási kötelezettsége az Ügyféllel való kapcsolatának lezárása után is fennáll. Az Ön kezelt adatai pszichológusi titoktartás védelme alatt állnak. Az adatkezelő az Eüaktv. 7. § (2) bekezdése alapján kizárólag akkor mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha az egészségügyi és személyazonosító adat továbbításához Ön írásban hozzájárult, az abban foglalt korlátozásokon belül; kivéve, ha az adatok továbbítása törvény előírásai szerint kötelező.

__________________________
[1]Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének és a Magyar Pszichológia Társaság közös Szakmai Etikai Kódexe 5.1.2. pontja: Pszichológiai adat különösen az érintett értelmi és lelki állapotára, viselkedésmódjára, örökbefogadó szülői, nevelőszülői, gyámi, gondnoki feladatok ellátására, illetve e feladatok ellátására való alkalmasság kizárására, pályaalkalmasságára, illetve a pályaalkalmasság kizárására, kóros szenvedélyére vonatkozó, illetve észlelt, vizsgált, mért, leképezett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. családi környezet, foglalkozás.).

XI. WEBOLDALLAL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉS

A Vállalkozás honlapjára látogatók adataival kapcsolatos tájékoztatás

Jelen weboldal a Google, Inc. („Google”) által nyújtott Adwords, Analytics (webanalitikai) szolgáltatást használja. A Google Analytics/Adwords úgynevezett „sütiket” („cookies”), az Ön számítógépén elhelyezett szövegfájlokat használ, melyek célja, hogy segítse a weboldal használatának elemzését.

A weboldalon a Google Analytics szolgáltatás kódjai kerültek elhelyezésre a weboldal látogatottsági adatainak mérése érdekében. Az egyes látogatásokról továbbított adatok statisztikai jellegűek, az érintett kizárólagos azonosítására nem alkalmasak.

A cookie-k kizárólag a felhasználói élmény javítása, a belépési folyamat automatizálása érdekében működnek. A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak, a Vállalkozás személyes adatkezelést e körben nem folytat.

XII. AZ ÖN JOGAI ÉS JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEI

Az Ön Jogai: Az Érintettet az alábbi jogok illetik meg (amely jogok feltételeit az irányadó jogszabályok (pl. a GDPR) határozzák meg): (i) Hozzáféréshez való jog, melyet az Érintett kérelmezhet az adatkezelőtől; (ii) Helyesbítéshez való jog; (iii) Törléshez való jog (elfeledtetéshez való jog); (iv) Az adatkezelés korlátozásához való jog; (v) Az adathordozhatósághoz való jog (vi) tiltakozáshoz való jog (ideértve a profilalkotás ellen történő tiltakozást, valamint az automatikus döntéshozatallal összefüggő egyéb jogokat), illetve a (vii) panaszhoz való jog. A jogait az Érintett úgy gyakorolhatja, hogy közvetlenül kapcsolatba lép az adatkezelővel annak fent meghatározott elérhetőségei útján.

Alább további információkat talál azon jogairól, amelyek a GDPR hatálya alá tartozó esetekben megilletik Önt.

(i)         Hozzáféréshez való jog

Ön jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon tőlünk arra vonatkozóan, hogy személyes adatai kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adataihoz hozzáférést kapjon. A hozzáférési jog többek között kiterjed az alábbi információkra is: az adatkezelés célja, a kezelt személyes adatok kategóriái, azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják.Ön jogosult másolatot kérni az adatkezelés alá eső személyes adatairól. További másolatok kérése esetén az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számíthatunk fel.

(ii)        Helyesbítéshez való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére helyesbítsük az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Az adatkezelés céljának függvényében Ön jogosult lehet arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, ideértve azok kiegészítő nyilatkozat útján történő kiegészítését is.

(iii)        Törléshez való jog (elfeledtetéshez való jog)

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy kérésére töröljük az Önre vonatkozó személyes adatokat, és kötelesek lehetünk arra, hogy az ilyen személyes adatokat töröljük.

(iv)       Az adatkezelés korlátozásához való jog

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy kérésére korlátozzuk személyes adatai kezelését. Ilyen esetben az érintett adatokat megjelöljük, és azokat kizárólag csak meghatározott célokból kezelhetjük.

(v)        Az adathordozhatósághoz való jog

Bizonyos esetekben Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó, Ön által rendelkezésünkre bocsájtott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályoznánk.

(vi)A tiltakozáshoz való jog: Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon Személyes Adatainak az Adatkezelő által történő kezelése ellen, és ilyen esetben előfordulhat, hogy az adatkezelő nem kezelheti tovább azÖn Személyes Adatait. Amennyiben Önt megilleti a tiltakozáshoz való jog, és Ön gyakorolja ezen jogát, az Ön Személyes Adatait nem kezeli tovább az adatkezelő ilyen célokból. E jog gyakorlása nem jár költségekkel.

Ez a jog nem illeti meg Önt, azon adatok tekintetében amennyiben a Személyes Adatai kezelése szerződéskötést megelőző lépések megtétele, vagy már megkötött szerződés teljesítése érdekében szükséges

(vii) Panaszhoz való jog: Ön panasszal élhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előtt (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., telefon: +36-1-391-1400, telefax: +36-1-391-1410, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu).